Változtatási tilalom elrendelése

Tata Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2022. május 9-i ülésén változtatási tilalom elrendeléséről döntött a készülőben lévő Helyi Építési Szabályzathoz kapcsolódóan.

 

Az egyeztetéseket követően a szabályzat számos pontját át kell dolgozni, ezért a város bizonyos területein telekalakítási, illetve építkezési tilalmat vezetnek be az új szabályzat elfogadásáig azért, hogy a megújult szabályzatban szereplő változtatások ne hozzák majd nehéz helyzetbe akár az építkezőket, akár az ingatlanvásárlókat.

A változtatási tilalom alá eső területen – az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 20. § (7) bekezdésében meghatározott kivétellel – telket alakítani, új építményt létesíteni, meglévő építményt alakítani, bővíteni, továbbá elbontani, illetőleg más építésügyi hatósági engedélyhez nem kötött értéknövelő változtatást végrehajtani nem szabad.

Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 20. § (7) bekezdése alapján a tilalom nem terjed ki:

„a) a tilalom hatálybalépésekor hatályos építésügyi hatósági engedéllyel megvalósuló építési, javítási-karbantartási és a jogszabályokban megengedett más építési munkákra, valamint a 33/A. § szerinti egyszerű bejelentés alapján megkezdett tevékenységre,

b) a korábban gyakorolt használat folytatására,

c) az állékonyságot, életet és egészséget, köz- és vagyonbiztonságot veszélyeztető kármegelőzési, kárelhárítási tevékenységre, továbbá

d) az a) pont szerinti, hatósági engedélyhez kötött építési munkáknak a településrendezési követelményeket nem érintő módosítására irányuló építésügyi hatósági engedélyezési eljárásra,

e) a honvédelmi és katonai célú területre,

f) tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet esetén a nemzetbiztonsági célú építmények elhelyezésére szolgáló területre.”

 

A változtatási tilalom az érintett területeken az új helyi építési szabályzatról szóló önkormányzati rendelet hatályba lépésének napján szűnik meg.