A járvány idején végzett munkájukért kaptak elismerést a Máltai Szeretetszolgálat régiós munkatársai

Július 6-án a Piarista Rendházban került sor a Szuverén Máltai Lovagrend Koronavírus Elleni Védekezésért Érdemérem ünnepélyes átadására, melyet a helyszínen a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Közép-dunántúli Régió kitüntetettjei vettek át.

 

A kitüntetéssel világszerte azon munkatársak és önkéntesek szolgálatát ismeri el a Lovagrend, akik a koronavírus járvány idején kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, és saját egészségüket is kockáztatták a védekezésben. Az első elismerést a szervezet országos küldöttgyűlésén Nagy Ferenc, a Máltai Szeretetszolgálat egészségügyi szakterületének vezetője vehette át májusban, június 13-án pedig az országos központ és a Közép-Magyarországi Régió mintegy hetven munkatársa részesült benne. A további érdemérmeket országszerte személyesen a regionális vezetők adják át ezekben a hetekben munkatársaiknak.

A tatai ünnepségen Győri-Dani Lajos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke elmondta: - A Máltai Lovagrendnek vannak állandó kitüntetései, de vannak olyan kivételes alkalmak, amikor egy külön kitüntetést adományoz a szervezet azoknak, akik valamilyen nem mindennapi feladatban vettek részt. A rend közel 1000 éves történetében a mostani csupán a negyedik ilyen különleges elismerés, mely a covid járvány idején tanúsított helytállásért jár.

A pandémia komoly kihívást okozott a szeretetszolgálatnak is, hiszen intézményeikben az idősek, fogyatékossággal élők nagyon megszenvedték ezt az időszakot egyrészt a bezártság, másrészt a betegséggel való érintettség miatt. Győri-Dani Lajos hozzátette: - Kollégáink rendkívüli teljesítménnyel vigyázták őket, s közben vigyáztak magukra is, hogy dolgozni tudjanak és a lehető legtöbb segítséget nyújthassák az embereknek.

Az esemény résztvevői a Piarista Rendházban megnézték Kozma Imre atya videóüzenetét, majd Bondor Lajos régióvezetőtől és Győri-Dani Lajos ügyvezető alelnöktől átvették a kitüntetéseket. A helyszínen Michl József, Tata polgármestere mondott köszöntőt kiemelve, hogy a szeretetszolgálat munkatársai itt Tatán és országszerte olyan többletszolgálatot végeznek, mely híven, őszintén és tisztán képviseli azt az önzetlen, átadó szeretetet, melyet a Teremtőtől tanultunk.

A Szuverén Máltai Lovagrend Koronavírus Elleni Védekezésért Érdemérem elismerésben részesült Hidegh László, Lehoczki Anna, Király Melinda, Gir Tiborné, Weisz Csabáné, Minczér Krisztina, Nagy Zsuzsanna és Vodicskáné Ráczkövi Ildikó, míg Pataki Gergely és Preininger-Horváth Edina korábban, a központi átadó ünnepségen vehette át a kitüntetés.

Szívből gratulálunk nekik és valamennyi munkatársuknak, köszönjük áldozatos, támogató munkájukat, mellyel a tataiak és térségünkben élők mindennapjait segítik!