Beküldte Ábrahám Ágnes -
Rendkívüli ülést tartott Tata Város Önkormányzat Képviselő-testülete augusztus 31-én, szerdán délelőtt a Városházán, ahol 9 napirendi pontról tárgyaltak a képviselők.
A napirendek sorában az energiaárak növekedésével kapcsolatban is döntöttek, miután a Tatai Közös Önkormányzati Hivatal munkatársai egy olyan előterjesztést készítettek, melyben többek között meghatározták a megnövekedett energiaárak fedezetére biztosított pénzügyi forrást, illetve elindítják azt a vizsgálatot, melynek során az önkormányzati intézmények és az önkormányzat által használt épületek fűtési illetve villamos energia költségeinek változásait követik nyomon. A témáról Michl József, augusztus 31-i sajtótájékoztatóján elmondta: - Összességében ez év december végéig, az energiaárak emelkedése miatt mintegy 100 millió forint többletköltsége lesz az önkormányzatnak az előzetes kalkulációk alapján. Tata polgármestere hozzátette, a következő időszakban minden hónapban készül majd egy pontos, részletes tájékoztató a képviselő-testület tagjainak arról, hogy hogyan alakulnak a város energiaköltségei, s a következő ilyen előterjesztés arra is kitér majd, mely területeken érhető el megtakarítás, ezt jelenleg még vizsgálják.
A nyárvégi ülésen döntés született arról, hogy a jövőben a 19 ezer tagot számláló Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetsége lesz a Réti VIII-as tó bérlője. A helyszínen a szövetség elsősorban gyermekeknek szóló horgászprogramokat fog megvalósítani. A képviselők szavaztak az újhegyi bölcsőde fejlesztésével kapcsolatosan is. A Nádas utcában található új intézmény a 2022/23-as nevelési évben már fogadja a kisgyermekeket, s a jó megközelíthetőség érdekében egy új út is épül a Nádas utca Újhegyi út és az elkészült bölcsőde közötti szakaszán. Emellett az intézmény környezetében, az önkormányzat tulajdonában álló ingatlanokon 13 darab, 600-800 négyzetméter nagyságú közművesített építési telek kerül kialakításra, melyeknek megvásárlására hamarosan lehet majd pályázni.
A Városházán sor került a Tatabányai Tankerületi Központtal fennálló vagyonkezelési szerződés módosítására, miután a Menner Bernát Alapfokú Művészeti Iskola Fenyő téri telephelye (a Fenyő téri zeneiskola) az idei tanévtől megszűnik, az épületet ezért visszaadták az önkormányzatnak. Az ingatlan jövőbeli lehetséges hasznosításáról Michl József úgy nyilatkozott: - Az a javaslatom, hogy az épületet ajánljuk fel a tatai nyugdíjas kluboknak. Mindkét közösség, a Városi Nyugdíjas Klub és a Honvéd Bajtársi Klub is régóta szeretne már egy állandó közösségi teret a programjai megvalósításához, irodáik működtetéséhez, ez az ingatlan pedig megfelelő lehetne a céljaikra.
A képviselők ülésükön voksoltak a Tatai Kertvárosi Óvoda és a Református Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény közötti megállapodásról, melynek nyomán a Kertvárosi Óvodában tovább folytatódik a logopédiai ellátás, valamint döntöttek a Tatai Bartók Béla Óvoda létszámbővítési kérelméről is, az óvoda munkatársi közössége ott gyógypedagógus szakemberrel bővül.