Új bölcsőde kezdte meg működését Tatán

Szeptember 28-án került sor városunk új bölcsődéjének ünnepélyes átadására. A Nádas utcában található intézmény a hónap eleje óta fogadja a kisgyermekeket.

 

A Széchenyi 2020 program keretében több, mint 364 millió forint európai uniós, vissza nem térítendő támogatás segítségével épült új bölcsőde Tatán, az újhegyi városrészben. Tata Város Önkormányzata, a tulajdonában álló ingatlanon egy három csoportos bölcsődei intézmény kialakítására nyert korábban támogatást a TOP-1.4.1-19 kódszámú, „Bölcsődei férőhelyek kialakítása, bővítése” elnevezésű felhíváson.

A 364.217.361 forint Európai Uniós támogatásból és a több, mint 42 millió forintos önkormányzati önerőből 2022 szeptemberére készült el az épület, melyben három csoportszoba várja a gyermekeket, a hozzá kapcsolódó öltöző-átadókkal és mosdókkal, nagy terasszal és játszóudvarral. A bölcsődében melegítőkonyha és kiszolgáló helyiségei, mosókonyha és személyzeti öltözők is találhatóak, az intézmény komplexen akadálymentesített.

„Csak az a nemzet maradhat erős, mely mennyiségben és minőségben is képes a folyamatos fejlődésre” – kezdte köszöntőjét a bölcsőde átadásán Bencsik János. Az országgyűlési képviselő kiemelte, a kormány ezért döntött egy országos bölcsődeépítő program elindításáról, melynek keretében a Tatai-medencében négy intézmény épülhet meg. Szárligeten már tető alatt van az új bölcsőde, amely jövő tavaszra nyithatja ki a kapuit, Vértesszőlősön a közelmúltban adták át az építési területet a kivitelezőnek, Tatabányán a tervezési folyamatnál tartanak, míg Tatán befejeződött a beruházás.

Városunk legújabb intézménye azt a célt is szolgálja, hogy a bölcsőde és környezete egy új helyi alközpontként funkcionáljon a jövőben, egy olyan településrészi központként, ahol rendezvényeket, fórumokat, fogadóórákat is lehet majd tartani. A fejlesztés nyomán az intézmény környezete is megújul, már lezajlott a szennyvízcsatorna építése az utca legmagasabb pontjáig, s a következő lépésben hamarosan 5,5 méter szélességű út épül az Újhegyi út és a bölcsőde között.

Michl József polgármester a megnyitón köszönetet mondott mindazoknak, akik közreműködtek a fejlesztés megvalósításában. A városvezető úgy fogalmazott: - Egy szép jelkép az új tatai bölcsőde, amely egy egykori lőtér helyére épült, szimbolizálva városunk béke és békesség iránti elkötelezettségét, s tiltakozva minden erőszak ellen, amely árthat a közösségünknek.

A Nádas utcai bölcsőde a Csillagsziget Bölcsőde tagintézményeként működik. Fekete Éva, a Csillagsziget Bölcsőde vezetője köszöntőjében ezzel kapcsolatban elmondta: - Intézményünk egyik fő innovatív irányvonala a sajátos nevelési igényű, valamint a korai fejlesztésre és gondozásra jogosult, illetve a hátrányos helyzetű gyermekek inkluzív nevelése. Speciális csoportunk átköltözött a székhelyintézményből az újhegyi bölcsődébe, így a gyerekeknek nagyobb mozgásteret tudunk biztosítani, lehetővé téve szociális kapcsolataik, érzelmi és kognitív képességeik hatékonyabb kibontakoztatását.

A beruházás nyomán a Csillagsziget Bölcsőde mint székhelyintézmény, a 36 férőhelyes újhegyi tagintézményével kiegészülve összesen 142 férőhellyel várja a bölcsődei ellátás iránt érdeklődő kisgyermekes családokat. A fejlesztésnek köszönhetően 13 új munkahely is létesült.