A Fellner Emlékezet játék résztvevőit köszöntötték a Városházán

Október 11-én a Városházán fogadták a Fellner Emlékezet játék eddigi fordulóinak résztvevőit és nyerteseit. A helyszínen az első hat forduló legszerencsésebb megfejtői is átvehették ajándékaikat.

 

Tata Város Önkormányzata az idei Fellner Jakab Emlékév alkalmából kéthetente játékra hívja a barokk építész élete és munkássága iránt érdeklődőket. A júliusban kezdődött játék során havonta két alkalommal egy-egy feladvány jelenik meg a Tatai Városkapu újságban és az interneten. A helyes választ beküldők között fordulónként 10 ezer forint értékű tárgy- és könyvjutalmat sorsolnak ki, a mind a tizenkét feladványt helyesen megoldók pedig majd egy külön sorsoláson vesznek részt, amelynek fődíjai egy okosóra és egy könyvcsomag lesznek.

Október 11-én az első hat forduló megjelent nyerteseit és résztvevőit köszöntötték a Városháza dísztermében, ahol Rigó Balázs alpolgármester elmondta: - A játéknak már kialakult egyfajta törzsgárdája azokból, akik visszatérően, több fordulón keresztül megoldói a feladványoknak, amelyek egyébként nagyon változatosak. Nagy köszönet jár Osgyáni Zsuzsannának, az önkormányzat munkatársának valamint Stegmayer Máté történeti muzeológusnak, akik a Fellner Facebook oldal bejegyzéseit készítik és gondoskodnak a játék kérdéseiről illetve meghirdetéséről is. 

A megjelent játékosok mind kaptak egy-egy apró tárgyjutalmat, azok pedig, akik szerencsés nyertesei voltak az egyes fordulóknak, átvehették a nyereményeiket. A legtöbb fordulóban részt vevő hat játékos közül eddig csupán egy játékosra nem mosolygott rá a szerencse, a többiek nevét már kihúzták egy-egy forduló kapcsán. Gratulálunk a nyerteseknek, Gergó-Elekes Andreának, Kapusy Péternek, Szalai Ninának, Tanczerné Jakus Emőkének, Szűcs Imrének és Szabó Máriának. A játék természetesen tovább folytatódik, a jelenlegi feladvány megoldását jövő hét hétfőig lehet beküldeni, az új feladvány pedig október 20-án kerül majd nyilvánosságra az építész nevét viselő Fb oldalon, a Tatai Városkapu újságban, Tata Város Hivatalos FB oldalán és a tata.hu weboldalon.