Szakmai műhelynek adott otthont a tatai KFKK

Jelentős érdeklődés kísérte a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kara által szervezett „A gyermeki fejlődés megtámogatása jó gyakorlatok tükrében” című szakmai műhelyt, melynek a Tatai Közösségi Felsőoktatási Képzési Központ (KFKK) adott otthont október 15-én szombaton.

 

Dajcs Bernadett mesteroktató a Piarista Rendházban elmondta: - A program ötletének alapját az adja, hogy próbáljuk összekapcsolni az elméleti tudást a gyakorlattal, Sopronban erre számos lehetőség adódik az egyetemen, itt Tatán azonban még nem volt ilyen rendezvény. Két, a környéken működő fejlesztőközpontot vontunk be a projektbe, amely egyaránt szól a gyógypedagógusoknak, szülőknek, óvodapedagógusoknak, kisgyermeknevelőinek, és tanároknak.

A helyszínen többek között a Menta Tanoda és az Első lépések Fejlesztő Központ képviselőinek előadását hallgathatták meg az érdeklődők. Az előadók bepillantást adtak a fejlesztő eszközök világába, beleértve a korai fejlesztést, az óvodai, iskolai fejlesztőmunkát és a logopédia, gyógytorna eszközeit egyaránt.

Dr. Vida Gergő egyetemi adjunktus, a Benedek Elek Pedagógiai Kar Neveléstudományi és Pszichológiai Intézetének oktatója, aki az SNI diagnosztika tényeiről és tévhiteiről tartott előadást az eseményen úgy nyilatkozott:- A tanulási zavarral és a különböző tanulási problémákkal küzdő gyermekek élete és integrációja rengeteg szálon kötődik a mindennapokhoz, és úgy látjuk, hogy ez egy kiemelten fontos téma manapság a pedagógusok körében is. Ezért nyújthatnak hasznos segítséget a gyakorlati tanácsok, valamint a sajátos nevelési igény megállapításával kapcsolatos új kutatási eredmények.

Bár ez volt az első ilyen műhelyprogram Tatán, a szervezők újabb helyi projektek megvalósítását tervezik a témában, többek között jövő év tavaszán egy nemzetközi konferencia összehívását is.