Az ünnep előestéjén, október 22-én este megemlékezést és koszorúzást tartottak az Öreg-tó partján lévő kopjafánál, ahol először Markovics Milán Mór őrnagy, vezető kiemelt tábori lelkész mondott beszédet. Markovics Milán Mór így fogalmazott: - Mi, akik itt állunk, azt hisszük, hogy nem vagyunk történelmi személyiségek, azt hisszük, megvan a magunk kis élete, pedig mi mindnyájan a történelem alakítói vagyunk, ott és akkor, ahol, és amikor éppen lennünk kell. Minden példa arra int bennünket, hogy a szabadság kincs, amiért harcolni kell és harcolni érdemes. Ne feledjük, csak az erős dönthet, a gyengéről már döntöttek.

Az eseményen Halápi Levente, a Tatai Fidelitas elnöke is megosztotta gondolatait, kiemelve, hogy bár történelmi ismereteink azt súgják, hazánk alulmaradt a szovjet túlerővel szemben, a valóság azonban az, hogy morális győzelmet arattak hőseink 1956-ban. Ez a morális győzelem pedig előfutára volt a több, mint 30 évvel későbbi rendszerváltásnak, s olyan erkölcsi tőkét szolgáltat számunkra, mely azóta sem csorbult annak ellenére, hogy immár közel hét  évtized telt el az először fényes, majd véres napokat hozó október óta.

A megemlékezések sora a hagyományoknak megfelelően október 23-án a körforgalomnál található 1956-os emlékműnél folytatódott. Az eseményen Michl József polgármester mondott beszédet. A városvezető először az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából 2016-ban bemutatott ,,Itt élned, halnod kell”- Források a tatai 1956-os eseményekhez című könyvről beszélt, mely az önkormányzat és a tatai múzeum gondozásában jelent meg, ahogyan fogalmazott,  mindannyiunk okulására és gyermekeink eligazodásához. Michl József ezzel kapcsolatban kiemelte: - Tisztelettel hajtunk fejet a hősök, szabadságharcosaink, a mindig csak egyszerűként emlegetett, de megszégyenítően mélységes tisztalelkű, és egyenes gerincű szabadságteremtő paraszt és munkásember előtt. Tisztelettel adózunk az életét is kockáztató orvos, mérnök, tanár, jogász, katona, pap és sok más, becsületesen a családjáért és a nemzetéért dolgozó tatai ember előtt. A polgármestere elmondta: - A szabadság szó szótagjaira szedve két értelmes szót is hordoz: szab, és ad. Talán nem elrugaszkodott értelmezés, ha azt mondjuk, hogy a szabadság tehát nem az elvevés, a rablás, a követelődzés, hanem épp ellenkezőleg, az adás kultúrája. Önmagam megtagadása, magam életének a másokért történő megnyesése, visszavágása, átszabása adja az igazi szabadság erejét. Ahogyan a másokért élő emberek mondják: nem kényszer miatt, hanem szabadon tehetem a jót, szabad jónak lenni. A magam életének szabása, megszabása, a családom, közösségem életéért adott teremtő munkánk lesz az, ami igazán szabadságot hoz mindannyiunknak. Senki nem akar rab lenni, ez könnyű felismerés. Mindenki szeretne szabadságban élni, ezt is könnyű felismerni. De elkezdeni az önzetlen adást, a másokért élést sokkal nehezebb. Ahogyan iskolaalapítónk, Kálmán Attila tanár úr tűpontosan fogalmazta: sokkal könnyebb az asztalt verni, mint megteríteni. Köszönettel és hálával tartozunk tehát ma is ezen az ünnepen mindenkinek, aki erőfeszítéseivel, munkájával bármi kicsit is hozzá adott Tata szépüléséhez, szellemi, lelki, anyagi gazdagodásához - zárta sorait városunk polgármestere.

Az 1956-os emlékműnél Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára is megosztotta gondolatait. „Eleink is tudták és tudjuk mi is, hogy amíg a nemzet nem szabad, addig az egyén sem lehet az, ezért mozdult meg az egész ország 1956-ban”- mondta el Dömötör Csaba, aki beszédében felelevenítette ’56 őszének tatai eseményeit. Az államtitkár kiemelte: - A mi nemzedékünknek nemcsak az ünneplés elégtétele, de némely hősök ismerete is megadatott. Közéjük tartozott Wittner Mária, 1956 élő lelkiismerete, aki a tatai megemlékezések gyakori résztvevője volt, s a közelmúltban hagyott itt minket. Elment, de akaraterejéből és hitéből fogant példája velünk maradt. Örökre megjegyeztük határozott mondatát - Az igazságot ki kell mondani! De mi is az 1956-os forradalom igazsága és tanulsága? Egész történelmünket birodalmak árnyékában éltük le és a birodalmak gyakran épp azért válnak birodalommá, mert mások szabadságát elveszik. Nekünk is ilyen birodalmak jutottak, vezetőik gyakran abban látták hatalmuk fenntartását, ha minket, magyarokat eltipornak, leigáznak. Ránk csak meghódítható területként, emberi és természeti erőforrásként gondoltak. Mi viszont mást gondoltunk és mást látunk. Mi a hazánkat látjuk a Kárpát-medencében, hazát és otthont, amely megtart és összeköt, amely gyökeret ad és felszabadít. … 1956 hősei békét akartak, és a gyarapodás lehetőségét, s mi sem akarunk mást, 66 évvel később. Ezért emeljük fel szavunkat akkor, ha ezt bármi veszélyezteti. Vannak, akik most fegyvereket küldenének a hadszíntérre és jobban beletolnának minket a katonai konfliktusba. Ez nem közelebb hozza a békét, hanem elűzi. Vannak, akik félresiklott szankciókat támogatnak. Ez nem ösztönzi a gyarapodást, hanem derékba töri. ’56-ban sem szerettük az elnyomó birodalmakat, és ezt ma sem tesszük. A háborús agressziót azóta is elítéljük, de semmi sem adhat okot arra, hogy olyan döntéseket támogassunk, amelyek szűkítik Magyarország mozgásterét és derékba törik azt a munkát, amelyet elkezdtünk. A harc 1956-ban is sokszoros túlerő ellen folyt. Küzdelem volt a szabadságért, de valami másért is. Azért, hogy ne mások, hanem mi dönthessünk a saját sorsunkról. Ma sem akarunk mást, ma sem érhetjük be kevesebbel – hangzott el a megemlékezésen.

Az eseményeken közreműködött Petőházi Margit, Tolcsvay Béla, Jenei Márta, Bátki Piroska diákpolgármester, Gaál András, Horváth Emma, Hartman Mártonné, Dr. Kálmán Szabolcs, Keresztesi József és a Menner Bernát Zeneiskola fúvószenekara Belső Máté karmester vezetésével.

A folytatásban Tata Város Önkormányzata a forradalom tatai kitörésének évfordulóján, október 26-án szerdán, 15:00 órától „Minden a vérükből termett” címmel tartja a forradalom és szabadságharc helyi szereplőinek felelősség- és áldozatvállalása előtt tisztelgő ünnepi felvonulását, melyhez bárki csatlakozhat. A felvonulás a Kossuth térről, a Tatai Református Gimnáziumtól indul, és Bajon, az egykori laktanya előtti emlékkőnél ér majd véget.