Életre kel a múlt az újjászülető Jenő-malomban

Bejárást tartottak a Jenő-malom épületében Michl József polgármester vezetésével november 16-án, az eseményen részt vett Bencsik János országgyűlési képviselő és a tatai képviselő-testület tagjai.

 

A malomépület és környezetének megújítása az Angolparkban az „Angolkert Malomkert – Angolkerti rehabilitáció III. üteme” című projekt keretében zajlik. A fejlesztés eredményeként új életre kel a Jenő-malom, mellette pedig egy különleges, vizes élménypark is helyet kap majd.

A projektben helyreállítják a műemléki védettségű malmot, melyben kiállítást fognak berendezni, a központi helyiségben pedig egy interaktív tér várja majd a látogatókat, melyben a tatai malmok belső működését, munkafolyamatait lehet megismerni. A malomépület mellett illetve mögött egy közösségi teret is kialakítanak, ahol helyet kap a gútai malom kicsinyített mása, valamint alkalmas lesz különböző rendezvények, programok lebonyolítására.

A bejáráson Michl József polgármester elmondta: - A Jenő-malom városunk egyik legrégebbi malomépülete, melyben egy múzeum és egy kreatív műhely is várni fogja a látogatókat, azzal a céllal, hogy ne csak régi képekről ismerjük meg a múltat, hanem a gyakorlatban is láthassuk a malom működését. A városvezető kiemelte, hogy megkezdték az angolkerti rehabilitáció IV. ütemének előkészületeit is, a fejlesztéssorozat következő szakaszában a parkban lévő építmények felújítása fog megvalósulni, többek között a műromok, a mecset, az utak és a hidak megújítását tervezik.