A Tatai Kálvária-domb és környékének karsztjelenségei

ÖSSZEFOGLALÁS

Tata-város aljzatát alkotó mezozóos, vetőkkel és lezökkenésekkel szabdalt, erősen karsztosodott mészkőösszlet korábban több, nagy vízhozamú langyos karsztforrás feltörési helye volt. A tatabányai bányaművelések miatti karsztvíz-depresszió Tatát sem kímélte, így a korábban részben vagy teljesen víz alatt levő termálkarsztos járatok szárazra kerültek. Szpeleológiai feltárásuk és komplex feldolgozósuk a 70-es évektől kezdve folyamatosan zajlik.

E cikk ismerteti a környék karszthidrológiái viszonyait, karsztjelenségeit, jelentősebb barlangjait (Megalodus-barlang, Bartha-kútbarlang, Angyal forrási-barlang stb.); kitér továbbá az immár inaktív karszt szennyezésnyelő képességére, amely környezetvédelmi szempontból hosszú távon veszélyeket rejt.

(Sashegyi L. 1974).
A tatai források így fakadási szintmagasságuk sorrendjében mind kiapadtak, 1973-ra a legbővízűbb Fényes-források is porszárazak voltak már.
Ez a tendencia, amelyet a fúrt kutakban állandóan regisztrálnak, napjainkban is tart. A tatabányai szénbányászat megszűnése miatt várható némi karsztvízszint-emelkedés, de ez sajnos még a legoptimistább remények szerint sem jelenti azt, hogy a város visszanyeri csillogó, tiszta karsztvizeit.

A tatai termális (szubtermális) karszt jellemzői

Az ország eddig tanulmányozott termálkarsztrendszereitől meglehetősen eltérő, egyedi arculatú típust képviselnek az itt megismert üregrendszerek, kísérő karsztjelenségek. Barlangmorfológiai szempontból is észlelhetjük ezt a különbséget, de inkább a kiválások, ásványképződmények jellegében sajátosak Tata barlangjai.
A feltárások és a feldolgozó munkák során a tatai barlangüregekből nem került elő például gipsz, anhidrit, de még aragonit sem, ezzel szemben uralkodónak mondható a néhol tekintélyes (20-30 cm) vastagságot is elérő, gyakran az egész barlangi falfelületet beborító, feltehetőleg több generációs, sűrűn egymás mellett kifejlődött, "C" -tengely irányban ütegnyúlt egyedek tömegéből álló paplanszerű kalcitkéreg. Ez a néhol igen dekoratív kiválás jelenlegi ismereteink szerint nem túl magas képződési hőfokot indikál, bár a benne néhol előforduló kisebb üregek felületén lencsésen torzult romboéderes alkatú kalcitkristályok nőttek fenn, ami egyes elképzelések szerint magasabb képződési hőfokra utal. Ennek végleges eldöntése még a további feldolgozás feladata lesz.
Több helyen előfordul viszont a barit, néhol nagyon szép, kékes, áttetsző táblás kristálycsoportokban. Megfigyelhető egyes kristálykéreg-példányok vizsgálatánál néhol az is, hogy a barit és a kalcit felváltva rakódott ki az ősforrások langyos vizéből. (A képződményeket később az egyes barlangok tárgyalásánál részletezzük.)
Az üregek oldásformáinak vizsgálatánál rendkívül szembetűnő a tektonikus preformáció alapvető szerepe, valamint a főtébe felharapózó gömbüstök, gömbfülkék jelenléte. Mint már tárgyaltuk, a tatai termális karsztrendszer egészen a legutóbbi évekig aktív volt, emiatt az ismert, illetve feltételezett kavernarendszerek (a magasabb térszíni helyzetben levő Megalodus-barlang kivételével) víz alatt voltak, sőt a Komárom megyei Vízművek aktív ivóvíz-kivételi helyei is voltak, p1. a Tükör-forrási barlang, Angyal-forrási-barlang stb. Ebből adódóan kutatásuk csak a vizek sajnálatos elapadása után kaphatott igazi lendületet.
A járatrendszerek azonban már korábban is izgatták a kutatók fantáziáját, ezért több búvár-merülésre is sor került, főként a Fényes-forrásrendszer karsztmedencéiben (pl. Sashegyi L. és társai: Feneketlen-forrás stb.).

összefoglalás

Eddigi ismereteink szerint a tatai karsztrendszer langyos hidrotermális (szubtermális) jellegű, amelynek vízgyűjtő területe a Gerecse és Vértes hegységek egy részének karbonátos kőzetekből álló felszíne. Az itt leszivárgó csapadékvíz a mélyebb zónákon át kényszerül mozogni, itt a geotermikus hőtől felmelegszik, majd Tatánál a harmad- és negyedkori üledékekből kiemelkedő, erősen tektonizált, vetőkkel (esetleg húzott, részben nyitott litoklázisokkal) keresztül-kasul szabdalt mezozóos rögökben a karsztvíznyomás miatt felemelkedik, és több helyen, leginkább a tektonikus síkok kereszteződéseinél forráscsatornákat, barlangjáratokat oldva a felszínre tör, illetve tört a legutóbbi évtizedekig. Ezeket a vizeket többen elemezték, és minden vizsgálat több-kevesebb oldott széndioxidot is kimutatott, amely alátámasztja az itt felszínre törő, illetve a repedésrendszerekben áramló víz mészkőoldó agresszivitását, üregvájási képességét (Than K. 1887a. b.).
Ugyancsak felléphetett a keveredési korrózió is, hiszen a mélykarsztból feláramló vizek elegyedhettek a felszínről beszivárgó, vagy egyéb forrásokból származó vizekkel is. Mint tudjuk, ez megfelelő fizikai-kémiai paraméterek előállása esetén fokozza a víz kőzetoldó képességét. Ezt alátámasztani látszanak a bőségesen rendelkezésünkre álló hőmérsékletmérési adatok, amelyeknél néhol azt tapasztaljuk, hogy az egymáshoz viszonylag közel eső forrásfeltörések vizének hőmérséklete is markánsan eltér(t) egymástól.
Egyes kutatók a hevesen felfelé áramló, nagy nyomású víz mechanikai hatását is fontos üregformáló faktornak tekintik, főként a gömbüstök esetében (Vajna Gy. 1976a.).

Írta: Almády Zoltán 2890 Tata, Agostyáni u. 8.