A felét az önkormányzat fizeti

A tatai gyerekek féláron tanulhatnak meg úszni a következő évtől az idén - december 20-án - átadásra kerülő új tatai kistérségi tanuszodában. Nemrég ugyanis elkészült a Kőkúti Általános Iskola mellett a kistérség tanuszodája.

A 16 X 8,5 méteres medencével rendelkező, a mai korszerű igényeknek megfelelő uszoda az előzetes becslések szerint - naponta közel 300 általános és óvodás korú gyermeknek biztosítja az úszásoktatás lehetőségét. A létesítmény kivitelezője és üzemeltetője a Kerex Kft. Az éves szolgáltatási díj, - amely magában foglalja az építési költségeit és a tanuszoda üzemeltetésének a költségeit - 66 millió forint, ebből az állam az elnyert pályázat alapján 30 millió forintot, a tataiak pedig 36 millió forintot fizetnek a létesítmény üzemeltetőjének. Ennek az összegnek a felét vállalja át az önkormányzat. A képviselő-testület döntése szerint mire egy tatai gyermek 8. osztályos lesz legalább három tanéven keresztül jár az uszodába, hogy az úszás minden formáját elsajátítsa. Az új létesítmény a tatai diákokon kívül a kistérség valamennyi iskolás és óvodás korú gyermeke számára is nyitva áll. Természetesen ezen kívül egyéb igénybevételre is lehetőség nyílik, például az óvodások úszásoktatására, vagy a kistérségi iskolák sportfoglalkozásainak megrendezésére. A tatai tanuszodát a próbaüzeme ideje alatt a tatai gyerekek fogják használni. Jövő év január és február hónapokban iskolai illetve óvodai napok keretében minden közoktatási intézmény ingyenesen használhatja a létesítményt. Március 1-től kezdődik az üzemszerű működés, ekkor a tatai gyerekeknek 200forint/óra a kistérség településeiről érkező diákokat pedig 400.-Ft/óra térítési díjat kell fizetni az úszásoktatásért. A tényleges intenzív és tervszerű úszásoktatás a 2009/2010-es tanévben kezdődik el. A tanuszoda egy sikeres pályázatnak köszönhetően és a tatai önkormányzat jelentős támogatásával valósul meg.