Tatán átadták a kistérségi tanuszodát

Megvalósult egy régi álom a városban. December 20-án ünnepélyes keretek között adták át a Kőkúti Általános Iskola mellett megépült kistérségi tanuszodát. A létesítmény egy sikeres pályázatnak köszönhetően és a tatai önkormányzat jelentős támogatásával valósult meg.

Hosszú évek kemény munkája kellett ahhoz, hogy ma itt álljunk – mondta a köszöntőjében Kőhalmi Zoltán a Kőkúti Általános Iskola igazgatója. Az igazi öröm pedig az lesz, amikor januártól mosolygós gyermekeket  látok úszni ebben a tanmedencében. A  Gyermekbarát program Tatán nemcsak szavakban, hanem tettekben is mérhető - hangsúlyozta az igazgató.

A 16 X 8,5 méteres medencével rendelkező, a mai korszerű igényeknek megfelelő uszoda naponta közel 300 általános és óvodás korú gyermeknek biztosítja az úszásoktatás lehetőségét Tatán és a kistérségben.
- Ilyenkor advent idejében egyre sötétebb idők jönnek és közeledve december 21-éhez a legsötétebb és leghosszabb éjszakához különösen szép alkalom, hogy ma egy olyan dolognak az átadási ünnepségén lehetünk itt, mellyel egy újabb fénysugár gyúlhat ki a jövő gyermekei számára. Tatán az „Élő Vizek Városban” megvalósult az a lehetőség, hogy minden kisgyermek - a 8-dik osztályt elérve - 3 tanéven keresztül órarend szerinti formába tanulhat meg úszni Tatán és a kistérségben. A Magyary-tervben Öveges József nevéhez fűztük azt a programunkat, melyben gyermekeink oktatását, nevelését fogalmaztuk meg. Ennek a programnak is kiemelt célja, hogy a gyermekeink mozgásához, művészeti tanulmányaihoz és sportolási lehetőségeihez a város a legnagyobb mértékben hozzájárulhasson – mondta Michl József  polgármester.

A tanuszoda átadási ünnepségén Hargitay András világbajnok is jelen volt. Az egykori sportoló a vegyesúszás specialistájaként ért el világcsúcsot, 400 méteren kétszer is vb-aranyérmet nyert. Hargitay elmondta, létkérdés, hogy a mai felnövekvő generáció megtanuljon úszni, ehhez pedig elengedhetetlen egy korszerű tanmedence. Az úszás sporttevékenység, amit versenyszerűen is lehet űzni, de szabadidős tevékenységként, valamint egészségügyi célból is nagyon fontos a gyermekeknek.

A Páhy László tervei alapján felépült létesítmény kivitelezője és üzemeltetője a Kerex Kft. Az éves szolgáltatási díj, - amely magában foglalja az építési költségeit és a tanuszoda üzemeltetésének a költségeit - 66 millió forint, ebből az állam az elnyert pályázat alapján 30 millió forintot, a tataiak pedig 36 millió forintot fizetnek a létesítmény üzemeltetőjének. Ennek az összegnek a felét vállalta át a tatai önkormányzat.