Tatai diákok színvonalas előadást tartottak

A „Tudomány utánpótlása” címmel rendezett konferenciát a tatabányai Modern Üzleti Tudományok Főiskolája a héten.  A konferenciát – melyen a megyei középiskolák diákjai mutatkoztak be -  már második alkalommal rendezték meg,  és szeretnék, ha ez  éves hagyománnyá válna.

 

Rendkívül sokszínű előadások hangzottak el, döntően természettudományi témában. Tatáról az Eötvös József Gimnázium két szakköre (Űrkutatói szakkör, Környezetvédelmi szakkör) és a Református Gimnázium két diákja (Tós Boglárka, 11. évfolyam, Márkus Anna, 10. évfolyam) vett részt.  A zsűri értékelésében fő szempont volt az önálló és új kutatás megléte, valamint a témához való személyes kötődés, a jó előadásmód. Nagyon igényes anyagokat mutattak be a diákok, kiváló lehetőség volt az első szárnypróbálgatásra.