Köszönet a résztvevőknek - Cifra Palota – Hetedhét ország

Budapesten a Művészetek Palotájában - az ország egyik legrangosabb kulturális intézményében - 2009. február 22-én Tata városa mintegy 130 fővel mutatkozott be. A Cifra Palota – Hetedhét ország című rendezvényen a résztvevőknek, közreműködőknek köszönhetően alkalom nyílt arra, hogy Tata értékeit a fővárosiak is megismerjék.

 

 A Kenderke Alapfokú Művészeti Iskola növendékei gondoskodtak a folyamatos táncról és zenéről, farsangi játékok tanításáról kicsik és nagyok számára egyaránt. Az aulában a kézműves foglalkozások, selyemfestés, mézeskalács-készítés, stb., sok tatai és budapesti látogatót vonzottak, kellemes vasárnapi szórakozási lehetőség volt a családoknak. A Tourinform Iroda városunkat népszerűsítő kiadványokkal, információval állt a gyermekek és szüleik rendelkezésére. A tatai Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthonából érkezett sérültek kisebb szőttesek készítésével hívták fel magukra a figyelmet.

Tata Város Önkormányzata köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik lehetővé tették, hogy rendkívül rövid idő alatt mindez létrejöjjön, és a szervezésben, lebonyolításban is részt vettek, valamint színvonalas produkciójukkal hozzájárultak ahhoz, hogy Tata város neve hangsúlyosan szerepelhessen a főváros rendezvényén.