Mansbarth Antal csákberényi katolikus pap (sz.  1821. dec. 20.) Tatán született. Egykori szülőháza a jelenlegi Fényes Áruház helyén állt, ahol emléktábla őrzi nevét.
A mindössze huszonhét esztendős Mansbarth Antal római katolikus plébános és a negyvenhat éves Szikszay János református lelkész Csákberényben végezték hivatásukat, ami a község szellemiségét alapvetően meghatározta.
Amikor 1849 júliusában a császári alakulatok elfoglalták a móri járást, Csákberényt tartották a legrosszabb szellemű településnek, a két lelkészt pedig különösképpen megbízhatatlannak. Július 11-én hajnalban letartóztatták őket és Mórra, majd másnap hajnalban Nagyigmándra kísérték a két foglyot.
1849. július 12-én hurcolták be a nagyigmándi "főhadiszállás"(a komáromba menekült református lelkész háza) udvarába Csákberény község két lelkipásztorát. A két egyházfi megrökönyödve állott a rohamléptekben felállított rögtönítéleti bíróság három tagja előtt. A tárgyalás alig tíz mondat hosszáig tartott. Az ítélet: kötél általi halál - "… fent nevezettek bűnösnek találtattak felségsértés bűntettében …", mivel az "… év májusában mindketten lelkészi minőségükben templomi nyílvánosság előtt hirdették ki a lázadó kormányzat debreceni detronizáló nyilatkozatát …".
A kivégzett plébános megrendítő tanúságot tett hitéről, amikor végrendeletébe – többek között – az alábbiakat jegyezte fel: „…ártatlanul halok meg – ellenségeimnek szívből megbocsátok és hiszem, az Isten irgalmas lészen szegény lelkemnek. Édes szülőim! Testvérjeim! Rokonim! Bocsás[s]anak és imádkozzanak érettem!” "
A két papot Hub István fővadász, Buder Endre csákberényi jegyző és Axmann József kántortanító jelentette föl, akik 1849-ben rövid ideig császári érzelmeik miatt börtönben ültek. Haynau a nagyigmándi főhadiszálláson még július 12-én délelőtt jóváhagyta a két halálos ítéletet. Így került sor  „elrettentő példa gyanánt” a  két lelkész golyó általi kivégzésére. A lövések pontban fél tizenkettőkor dördültek el.
A sortűz nem tévesztett, a két lelkész halottan dőlt a vérben ázó igmándi földre. Lélekben összeölelkezve, egymás testvéreiként mentek el, akik csak azt tették, amit szívük és eszük diktált.
A két élettelen testet közszemlére téve, a parókia kertjébe vitte két falubeli cigányember, akik feladatul kapták, hogy este visszatérve, a temetőben földeljék el azokat.

Koporsó és szertartás nélkül, jelöletlen sírba tették őket.