Rendkívüli kistérségi ülés Tatán

A Tatai Kistérségi Többcélú Társulási Tanács rendkívüli ülést tartott a tatai polgármesteri hivatalban 2009. március 24-én.

Az ülésen három napirendi pontot tárgyaltak. Elsőként szó esett arról, hogy pályázati lehetőség van egy közösségi kisbusz (15 fős) beszerzésére. A busz megléte nagyban segítené a dunaszentmiklósi gyerekek Szomódra történő bejárását, illetve a tatai tanuszoda látogatását is megkönnyítené. A résztvevők egyhangúan javasolták a pályázat beadását. Második napirendi pontként tárgyalták Csabán Bélának, Tardos polgármesterének azt a javaslatát, hogy a tardosi Fekete János Általános Iskola egy tatai iskola tagintézményeként működjön a jövőben. A kistérség egyhangúlag támogatja a kezdeményezést. Harmadik napirendi pontként Szárazné Merényi Emma kistérségi koordinátor ismertette a Közép-Dunántúli Régió 2009-2010. évi akciótervét, mely a jövőben megjelenő pályázati kiírások alapjait tartalmazza. Elhangzott, hogy a környezeti és közlekedési fejlesztésekre vonatkozóan lesz lehetőség a legnagyobb mennyiségű forrást felhasználni és emellett további összegek nyerhetők el például: kulturális rendezvények helyszíneinek fejlesztésére, bor- és lovasturisztikai fejlesztésére, meglévő intézmények fejlesztésére (pl. orvosi rendelők), bölcsődék infrastrukturális fejlesztésére. Az ülésen bemutatkozott Árva Ferenc, a Komárom-Esztergom Megyei Munkaügyi Központ Tatai Kirendeltségének új vezetője.