Tatai Sárkányhajó és Természetjáró Egyesület

www.tataisarkanyok.hu

A Tatai Sárkányhajó és Természetjáró Egyesület 2006. év elején alakult, a sárkányhajót májusban tettük vízre.

Június elején már Sukorón versenyeztünk a "Települések közötti Sárkányhajó verseny" Duna-régiójában, olyan sikeresen, hogy továbbjutottunk az országos döntőbe.

A legelső versenyünk a sukorói verseny volt. A kép a rajthoz való elindulásunkkor készült.

Azóta számos versenyen vettünk részt az ország különböző pontjain, ahol fokozatos fejlődésen mentünk keresztül. A 2007 szeptemberében megrendezett fehérvári Sárkányhajó versenyen már a negyedik helyen végeztünk a 2000 méteres távon.

Az egyik leglátványosabb rendezvény a tatai Víz- Zene- Virág fesztivál, melynek keretén belül minden évben szervezünk amatőr és profi versenyeket. Az eddigi tapasztalatok alapján is kimondható, hogy igen népszerűvé vált ez a sporttevékenység, mert nagyon sok a pozitív visszajelzés és a "visszajáró" érdeklődő.

Az eddigi versenyekről és szép pillanatokról készült képeket illetve videókat, a honlapunkon lehet megtekinteni:

www.tataisarkanyok.hu

Mi is az a sárkányhajó?

A sárkányhajó egy hagyományos terv alapján megépített kenu típusú hajó, melyet elől sárkányfej, hátul pedig sárkányfarok díszit.
A hajótest 12,49 méter, a sárkányfejjel és farokkal együtt 13,5 méter hosszú.
Szélessége: 1,15 méter. Súlya: 250 kg

16-20 lapátos, két oldalt arccal előre ülve egy tollú kenu lapáttal, egy dobos adta ütemre és egy kormányos irányításával hajtja előre a hajót.
A dobos háttal a menetiránynak ülve, elől foglal helyet, a tapasztalt kormányos pedig a hajó farában állva, egy rögzített kormánylapáttal kormányoz és összehangolja az evezősök munkáját.

A sárkányhajózás nem igényel különösebb előképzettséget az úszni tudáson kívül. Bárki, aki fogékony az új iránt, szereti a vizet,kipróbálhatja ezt az újfajta kikapcsolódási lehetőséget.
Nők és férfiak nemre és korra való tekintet nélkül evezhetnek a győzelemért. Rendkívül alkalmas csapatépítésre, közösségi szellem formálására.
Nincs még egy olyan csapatsport, mint a sárkányhajózás, amelyben egy közös célért két labdarúgó-csapatnyi ember küzd.

A sárkányhajózás története

A sárkányhajó sportág Dél-Kínából származik. több mint 2000 éves története Qu Yuan legendájához kapcsolódik.

Qu Yuant a kínaiak által nagyon szeretett költőt és államférfit hamis vádak alapján, pusztán féltékenységből hazaárulással vádolták és száműzték. A korrupt Chu Királyság Kormánya elleni végső tiltakozásaként a Mi Lo folyóba vetette magát.

A kínaiak soha nem felejtették el ezt a kétségbeesett, de hősies tettet. A halászok azért versenyeztek, hogy megtalálják a holttestét, mielőtt a halak felfalják, doboltak, lapátjaikkal ütötték a vizet és rizsgombócokat szórtak bele, hogy eltereljék azokat.

Elérhetőségeink:
Tatai Sárkányhajó és Természetjáró Egyesület
Tata, Kakas u. 50. Tel/fax: 34/486-472, mobil: 70/389-6124
e-mail: tataisarkanyok@gmail.com

www.tataisarkanyok.hu

 

Nyári edzések:
Vízügyi Igazgatóság (madárvárta) épülete előtti stégnél tartjuk az edzéseket.
A versenyekre való felkészítő edzések: Kedd
Csütörtök
17:00 - 20:00
     
Akik kedvtelésből szeretnének evezni, valamint gyakorló edzések:
(előre egyeztetés szükséges)
Hétfő 17:00 - 20:00
     
Mindenkinek: Vasárnap 17:00 - 20:00