Egykori iskolájuknak állítottak emléket a tatai reformátusok

A tatai református templom fennállásának 223. évfordulóját ünnepelte a gyülekezet június 7-én. A hálaadó istentiszteleten Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét.

 

Bemutatkoztak a hittanos óvodások, iskolások, valamint az egyház kórusa is szolgált Kálmán Szabolcsné vezetésével. Az istentiszteletet követően a gyülekezeti otthon előtt felavatták az egykori tatai református elemi iskola emlékére a hármashalmon álló kettős keresztet, Cs. Kiss Ernő alkotását. Tatán az említett iskola 1788-1948-ig a Kocsi utcában, a templom udvarán működött. A kettőskereszt felállítását Baranyi József, az iskola valamikori tanára és Szabó Sándor régi diák kezdeményezte. Az emelkedett hangulatú avatóra eljött az a kevés számú egykori diák is, aki még életben van. Dr. Körmendi Géza – aki szintén itt járt elemibe – emlékezett meg a volt tanárokról, a templomról, mindarról az erkölcsi és szellemi tőkéről, amit az iskola adott számukra. Megindító, szívszorító szavakkal szólt az egybegyűltekhez Baranyi József és Szabó Sándor is, aki saját versét mondta el. A nap további részében kulturális és jótékonysági programokon vehettek részt az érdeklődők.