Neszmély, az egykor „Almásneszmély” néven egyesített község másik tagja Dunaalmáshoz hasonló földrajzi adottságokkal bír. A Tatai kistérség másik Duna-parti települése Neszmély, mely közúton a 10-es főúton Süttő után, vagy az 1-es úton Tata után letérve, Dunaalmáson keresztülhaladva, míg vasúton az Esztergom-Komárom vonalon közelíthető meg. A hegylábra felkúszó szőlők, gyümölcsösök fölött a hegytetőn a híres neszmélyi borvidék húzódik. A dunai szigetvilágban rejlő turisztikai lehetőségek még nem kellően kihasználtak. Neszmély (Dunaalmáshoz hasonlóan) dunai kompszerepét próbálja kialakítani, kempingje révén pedig a kistérség jelentős idegenforgalmi bázisa. A Duna menti országút mentén hosszan elnyúló település a hegylábi területek felé terjeszkedik.
Neszmélyen az őskortól kezdve valamennyi régészeti korszak leletei megtalálhatók. Első középkori említése 1237-ből való. Neszmély legjelentősebb épülete a református templom, mely középkori eredetű, valószínűleg a XIV. század végén épült, majd a XV. század végén bővítették. A török hódoltság alatt megrongálódott templomépületet a reformátusok vették birtokba a XVI. század végén – a XVII. század elején. A torony felső része és sisakja, valamint a hajó és szentély fedélszéke és boltozata a XVIII-XIX. századi átépítés nyomait viseli. A környéken egyedülálló, hogy a templomot erődszerű, lőrésekkel ellátott körítőfal veszi körül, amelynek déli oldalát 1952-ben, útépítés miatt megcsonkították. Megtekintésre érdemes még a XV. századi, műemlék jellegű Király-kút, az ugyancsak XV. századi várrom, a sertés-völgyi pincesor, valamint a Makovecz Imre tervei alapján 1991-ben megépült iskola. Igazi kuriózumnak számít a jelenleg öt hajóból álló hajó skanzen és a 10 kemencéből álló vízparti kemencesor.
A község az Ászár - Neszmélyi borvidék egyik névadója. Az utóbbi évtizedben az itteni borok aranyérmek sokaságát nyerték. Neszmély természetvédelmi szempontból elsősorban a védett dunai szigetvilága révén érdemel említést. A folyam megyei szakaszán vajmi kevés helyen maradt fenn ilyen összefüggő ártéri élőhely. Ugyancsak értékesek és védelem alatt állnak a Neszmély fölé magasodó löszdombok, amelyek tájképi és növénytani értelemben egyaránt értékesek. Duna Eurorégió Ügyviteli és Fejlesztési Kht. a település legjelentősebb rendezvényszervezője (erdei iskola, hajókázás, lovas programok, gasztronómiai programok, szálláslehetőségek a Duna partján és a Bakony hajó fedélzetén).
Neszmély hagyományos rendezvényei a július eleji Hídverő Napok és a Hilltop Borünnep, a nyári Dzsesszmély Nemzetközi Jazznapok, az augusztus 20-ához kapcsolódó „Öt kenyér, két hal” ünnep, a májusi Schumann-naphoz kapcsolódó „Neszmélyi hozomány Európának” rendezvény, az októberi Magyar Hajózási Emléknap,