A bérlakásokra ismét várják a jelentkezőket

Igazából apróbb, de szükséges módosítások miatt tartott rendkívüli testületi ülést az önkormányzat, a rendes ülésre a hónap utolsó szerdáján kerül sor. Az egyik fontos hír: az új önkormányzati bérlakásokra a pályázók jelentkezésének határidejét meghosszabbították. Eredetileg január 8-áig jelentkezhettek azok, akik a Fazekas utcai avagy az Újhegy-béli lakásokat bérelnék, esetleg megvásárolnák, de rövid idő állt rendelkezésre a megfontolásra és a döntésre.

 

 

Michl József polgármester javaslatára a képviselő-testület március 12-éig meghosszabbította a határidőt, várják az újabb jelentkezőket. Minden feltétel olvasható honlapunkon, s az érdeklődők az Újhegyen megtekinthetik a csaknem kész lakásokat. A Fazekas utcában kissé rusztikus, kertvárosi, kifejezetten vidékies épületek készülnek, stlusukban illeszkedve a patinás városrész hangulatához.

 

A képviselők a közismert Kossuth téri rehabilitáció kapcsán is szavaztak, amely a terv végrehajtásval párhuzamosan útfejlesztéseket is jelent a remények szerint. Amint sokszor megírtuk, az óvárosi Kossuth tér rehabilitációjára immáron a második pályázat is elkészült, ám a kiíró Nemzeti Fejlesztési Ügynökség meghosszabbította a határidőt. A már benyújtott pályázatát Tata városa ezért visszakérte, s átdolgozta. A teljes összegre, 699 millió forintra pályázik a város, amihez 235 forint önerő szükséges, s a résztvevő vállalkozások 40 millióval szintén hozzájárulnak a költségekhez. A Kossuth téren kívül így a Bercsényi utcában parkolókat alakítanak ki, s több útszakaszt rendbe hoznak. A Rákóczi út építéséhez folyik a kivitelező kiválasztása, s a Komáromi utca egy részét is korszerűsítik majd.

Az oktatási intézmények energiaracionalizálási pályázatát már elnyerte az önkormányzat, folyik a közbeszerzés, ám a kormányzati döntés nyomán bekövetkezett áfa-emelkedés húszmillió forintos költségnövekedést vont magával. A kivitelezésre pályázók árajánlatai között a legalacsonyabb is 40 millió forinttal magasabb,  mint a rendelkezésre álló pénz. Igyekeznek az államtól kompenzálást nyerni, mondta el Michl József polgármester, hozzátéve, hogy hamarosan bemutatja a kivitelezőket, akik a munkákat végzik.

Döntött a testület még néhány módosításról, a bizakodás jegyében. Az Öreg-tó menti ökoturisztikai programban 300 millió forintot kíván elnyerni az önkormányzat 98 millió forintos önerő mellett. A kajakház és környéke megújulásával párhuzamosan felújítják még a várkanyar Fáklya útig terjedő szakaszát, s az Építők parkjában a burkolatot. Természetesen csak nyertes pályázat után válhatnak valóra ezen elképzelések. Szóba került az Építők parkjában egy vállalkozó által létrehozandó kalandpark, amely mellé új vizesblokkot és 15 parkolóhelyet is megígért a leendő üzemeltető.

 

Az időrend szerinti testületi ülésen nagy falatnak ígérkezik a 2010. évi költségvetés megvitatása és elfogadása. A kormányzati megszorítások következtében nem lesz könnyű dolguk a képviselőknek, oszthatnak, szorozhatnak, hogy jusson is, maradjon is a város nehéznek ígérkező esztendejére.