Összekötő út épül az ipari parkon át

A hideg és a hó sem akadályozhatja meg az útépítés megkezdését, a nagy erejű gépek győzik erővel a fagyott föld megmunkálását. Ma, február 16-án elindult a Környei úttól a Kocsi útig tartó szakasz alapozó munkálata, amelyet a tatai önkormányzat kihelyezett bizottsági üléssel tett hangsúlyossá. A városfejlesztési és gazdasági bizottság tagjai kivonultak az ipari parkba, ahol Michl József polgármester és Fekete Gyula, a Barina Kft. ügyvezetője adott rövid tájékoztatást az 587 millió forintos beruházásról, amelyből 235 millió forint európai uniós forrásból származik. A bizottságnak bemutatta Eichhardt Tihamér és Terjéki Attila, a Seafood Trade Kereskedelmi Kft. három tulajdonosa közül két képviselője a nemrégiben a tatai ipari parkba költözött céget.

 

A háttérben dolgoztak a gépek, mivel a szűkített tervek szerint június 30-áig el kell készülnie az 1200 méternyi útnak, amely átvezet az ipari parkon. A bővített változatban 1400 méternyi utat terveztek, s vele párhuzamosan 800 méter csapadékcsatornát. A második szakaszhoz szükséges forrásért benyújtott pályázat az előbírálatokon sikeresen túljutott, de a végső igen még nem érkezett meg - tájékoztatott Fekete Gyula ügyvezető, az ipari parkot működtető ingatlanfejlesztő és -forgalmazó társaság ügyvezetője. A szélesebb kivitelezésű beruházás során 1800 méter járda és kerékpárút is készül, valamint 1200 méter hosszan közvilágítást terveznek a biztonságos megközelítés érdekében. A munkálatok során 16 ezer köbméter földet mozgatnak meg, s június 30-án kívánják megtartani az átadást. Az uniós forrásból származó 235 millió forinton felüli 352 millió forintot a Barina Kft. a saját forrásából biztosítja.

 

A kihelyezett bizottsági ülés tagjait rövid üzemlátogatásra invitálta Eichhardt Tihamér ügyvezető igazgató. A környei illetőségű szakember elmondta, hogy a tatai ipari park kedvező fekvése miatt döntött a cég három tulajdonosa, ő, valamint Terjéki Attila és Bölcs Szabolcs a vállalkozás telephelyének itteni kijelölése mellett. A jó földrajzi fekvés, a gyors szállítás, az autópálya közelsége lényeges szempontok voltak a döntéskor. A Seafood Trade Kereskedelmi Kft. feldolgozott és fagyasztott tengeri halételeket, burgonyát, zöldséget, baromfi- és sertéshús termékeket forgalmaz.