A kerékpárút a tataiaké

Tata Város Önkormányzati Képviselő-testülete egy éve döntött arról, hogy a Kocsi út – Dózsa György út vonalán kerékpárút kiépítésére nyújt be pályázatot. A pályázat sikerrel járt, így néhány hete meg is kezdődött a kivitelezés. A projektindító tájékoztató értekezletet 2010. július 15-én tartották a helyszínen, ahol megjelent többek között Borsó Tibor, a Városfejlesztési és Gazdasági Bizottság elnöke, Kovács Attila, a körzet önkormányzati képviselője, a kivitelező cég képviseletében Patányi Gergely és Lakatos Imre, valamint az önkormányzati projektmenedzser, Valusek Helga is.

 

 

Borsó Tibor, a Városfejlesztési és Gazdasági Bizottság elnöke tájékoztatta a megjelenteket arról, hogy az önkormányzat 84 millió forint összköltségű beruházásnak 63%-ára kapott támogatást, tehát 53 millió forintot, a fennmaradó 31 millió forintot pedig saját költségvetéséből állja a város.

- A munkálatok már javában folynak, ennek során összesen 1108 folyóméter hosszúságú kerékpárút kerül kialakításra, és ezzel együtt Tata városában a kerékpárutak összes hosszúsága meghaladja a 7 kilométert. Szeretnénk ezt az utat összekötni a majdan megépülő Által-ér völgyi kerékpárúttal, valamint a Felső-Duna vidéki kerékpárúttal is. Örömmel ajánlom a tataiaknak, hogy használják, üljenek minél többet kerékpárra. Ez az út nekik is készül, nemcsak a turistáknak – mondta Borsó Tibor.

 

Az új út gyakorlatilag a Kocsi úti iparteleptől a Dózsa György út József Attila úttal történő csatlakozásáig tart. Lakatos Imrétől, a kivitelező cég műszaki vezetőjétől további részleteket tudtunk meg:

- Ehhez kapcsolódóan 200 méteren új járda épül, mellyel javítjuk a Nagysándor József utca, illetve az ipartelep gyalogosforgalmának a becsatlakozását is. A Kocsi úttól kezdődően pedig a töredezett, rossz állapotú járda is új aszfaltburkolatot kap. Itt a kapubejárók is új szegélykővel és burkolattal lesznek ellátva. A Dózsa György úton pedig az eredeti állapotnak megfelelően lesz az út helyreállítva.

A Kocsi úttal párhuzamosan elválasztott közös gyalog-és kerékpárút hossza 430 folyóméter lesz, a Dózsa György úton pedig 678 folyóméter hosszúságú és 2 méter szélességű kerékpárút szolgálja a biztonságos biciklizést. A kerékpárút építésével egy időben új csapadékvízelvezető-rendszer épül, és a meglévő árok tisztítása is megtörténik. A munkálatok befejezése szeptember elejére várható.

 

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv Közép-dunántúli Operatív Program „Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése” felhívás keretében az önkormányzat által „Tata, Kocsi úti (8136. sz. orsz. Közút) és Dózsa György úti kerékpárút építése” címmel benyújtott pályázat tehát hamarosan megvalósul.