NIKLOVITS KÁROLY
(1886-1960)

A magyar éremgyűjtés több, mint négyszáz évre visszatekintő eddigi története, megíratlan fejezete, régi adóssága a magyar numizmatikának. Az éremgyűjtés, különösen a 20. századot megelőző időszakban, nem csupán „úri” passziónak számított, hanem a kulturáltság egyik fokmérője, a műgyűjtés egyik legfontosabb ága.
Az elmúlt évszázadok hírességei közül - akik valamilyen módon részt vettek a magyar kultúra ápolásában,- szinte nem volt olyan aki ne foglalkozott volna legalább érintőlegesen az éremgyűjtéssel, numizmatikával. A jelentősebb könyvtáraknak mindig is része volt az éremgyűjtemény.
Most a 20. század legnagyobb magyar magán éremgyűjteményről és annak létrehozójáról szeretnék szólni.
Niklovits Károly 1886. március 18-án született Tatán, a Kórház utca 132. számú (ma Bercsényi utca 4.) házban, majd két nappal később a római katolikus plébánián keresztelték meg. A Magyar Nemzeti Múzeumban, a személyes iratanyagában található anyakönyvi kivonat szerint, anyja Hauzer Erzsébet, apja lengyel származású Niklovits (Niklewitz) Ferenc, magyar királyi postatiszt volt. Az elemi iskoláit követően, 1900-ban végzett a tatai piarista gimnáziumban, ahol osztálytársa volt Dornyai Béla és a tatai Leopold Adolf bőrgyáros fia Ferenc is.
Úgy tűnik, apja foglalkozása példaként adódott a fiatal Niklovits számára, hiszen a Magyar Királyi Postánál helyezkedett el ő is.  Szolgált az első világháborúban, de rossz egészségi állapota miatt már 1915. január 11-én leszerelték és az orvosi vélemény ideiglenes nyugdíjazást javasolt. A nyugalmazott postatisztnek járó állami nyugdíj megteremtette számára a megfelelő megélhetést, így már a harmincas éveinek elejétől kezdve kizárólag a gyűjtésnek, a numizmatikával való foglalkozásnak szentelhette életét.
Négyen voltak testvérek, Niklovits Károly a második legidősebb volt a gyerekek közül, húga Kornélia három éves korában betegségben halt meg, a négy évvel fiatalabb Ilona nevű húga pedig a két világháború közötti időszak tehetséges gobelin művésze volt. Bátyja, Dr. Niklovits Aladár, pedig 1956-ban halt meg.

A jó érzékkel, kiterjedt magyar és külföldi kapcsolatokkal bíró éremgyűjtő számára a 20. század első fele, kiváló alkalmat jelentett a gyűjtésre. A háborús vereség, az ország megcsonkítása számtalan nagy múltú éremgyűjteményt vetettek a piacra, miközben Magyarországon nem létezett a korabeli nyugat-európai vagy a mai magyar aukciós élethez hasonló környezet.
Niklovits Károly néhány évtized alatt, de különösen a két világháború közötti években a 20. század legnagyobb magán éremgyűjteményét hozta létre. Adódik a kérdés, hogy hogyan tudott létrehozni egy ilyen kvalitású gyűjteményt egy nyugalmazott postatiszt, hiszen ehhez csak a legnagyobb közgyűjtemények és nemzedékeken át gyűjtött arisztokrata éremgyűjtemények foghatók. Ismert a Festetics-gyűjtemény eladásának története, mely szerint az anyag Niklovits közvetítésével került a bécsi Brüder Egger céghez, és a közvetítésért kapott harmad- és negyed példányokkal alapozta meg hatalmas gyűjteményét. Niklovits a közel harmincöt éves gyűjtői tevékenysége során megvásárolta vagy részben megvette a Windischgratz herceg, Frigyes főherceg, Jeszenszky püspök illetve a Viczay-Khuen Héderváry-féle éremgyűjteményeket, melyek koruk legnagyobb kollekciói voltak. Teljes vagy részben megszerzésük már önmagában is egy hatalmas éremgyűjtemény kialakítását tették lehetővé.
Kapcsolatban állt kora legfontosabb magyar és külföldi éremgyűjtőivel, éremkereskedőivel. Hóman Bálint szakmai kérdésekben rendszeresen kikérte Niklovits véleményét, tapasztalatait. Egy ízben 1927 nyarán Hóman személyesen is felkereste Niklovitsot Tatán a szülői házban és sokáig konzultáltak numizmatikai kérdésekben valamint Niklovits megmutatta Hómannak új szerzeményeit is.
Tagja volt az osztrák, a bajor numizmatikai társaságoknak valamint az Országos Régészeti Társulatnak is.
Niklovits élete utolsó évtizedében,- az 1950-es évektől-nagyon beszűkültek a csere- és vételi lehetőségei. A külföldi aukciókat nem  nem látogathatta, itthon pedig kizárólag a Magyar Numizmatikai Társulat (melynek haláláig tagja volt) rendezett árveréseket. Niklovits ezeknek rendszeres látogatója volt. Az árveréseken beadott anyagok után kapott összegeket rendszerint ugyanazon az árverésen el is költötte.

Niklovits Károly 1960. szeptember 1-én halt meg Budapesten, az Eötvös utca 32. számú házban, 74 éves volt. Koporsóját szeptember 7-én szállították Tatára és szeptember 8-án helyezték végső nyughelyére szülei és testvérei mellé, a Környei úti temető Niklovits kriptájába. Temetésén kevesen vettek részt, de a katolikus pap egy mondatban azért megemlítette, hogy „híres éremgyűjtő és híres éremgyűjteménye volt testvérünknek.”
Az Esti Hírlap 1960. szeptember 24-én „Másfélmilliós kincs egy Eötvös utcai lakásban”-címmel írt-sok pontatlansággal és szakmai tévedésekkel-Niklovits Károly elhunytáról és páratlanul értékes hátrahagyott gyűjteményéről.
A gyűjtemény a Magyar Nemzeti Múzeum Éremtárába került. Ez az anyag 40 192 darabot számlált, feldolgozása évekig tartott, melyben az Éremtár munkatársain kívül neves numizmatikusok, Kőszegi Tivadar, Martin Ferenc és Pohl Artur is részt vettek. Mindent összevetve az antik anyag 5479, a magyar és erdélyi 14 216, a külföldi 1036, továbbá az emlékérem-gyűjtemény 1776 darabbal gazdagodott. Az anyag maradék része, közel 25 000 darab a duplum gyűjteménybe került, amely cserék révén még évtizedekig gyarapította az Éremtár gyűjteményét.
Niklovits Károly szorgalmas és példás munkásságával méltán érdemes a „híres tataiak” panteonjába.

Készítette: Vámosi László