Tisztelt Kálmán Bácsi!

Nagyon mélyen érintette egész családunkat az a váratlan hír, hogy eltávozott közülünk. Nekem tizenöt éves korom óta az orvosom volt, és a szüleimet is nagyon régóta kezelte nagy odaadással. Még a mai napig sem tudom elhinni, hogy már nincs közöttünk. Nagyon tetszik hiányozni, annak ellenére, hogy nem túl sűrűn látogattam a rendelőt, bár ezt a szüleim megtették helyettem is sajnos. Soha nem fogom elfelejteni, hogy bejött hozzám a kórházba vigasztalni, amikor várandós kismama voltam, és magas volt a vérnyomásom. Megmérte, és azt mondta:„ Katikám, ez bizony annyi, de én már világra hoztam olyan csecsemőt is, akinek az édesanyja sokkal súlyosabb beteg volt, és a baba egészségesen jött a világra, sőt az anyukának sem lett semmi baja.” Valóban, ahogy a Tatai Televízióban nyilatkozott, a vigasz óriási segítség. Tudtuk, hogy nagyon beteg Kálmán bácsi. Csodáltuk a kitartását, azt, hogy ilyen betegen is képes autót vezetni, ha kellett, kimenni beteg emberekhez. Tiszteltük az emberek iránti szeretetét, és azt az orvosi elkötelezettséget, amelyet bizonyított élete során. Nagyon szeretnénk megköszönni azt, amit értünk tett, és a jó Isten áldja meg odaadó, példamutató munkáját. Soha nem fogjuk elfelejteni. Tisztelettel: egyik betege Németh Katalin és családja