Beküldte Laky Dóra -
A Vértes Volán Zrt. áttekintette Tata város vonatkozásában a járatok menetrendjét, útvonalait. A szolgáltató menetrendi szakemberei figyelembe véve az észrevételeket kialakítottak egy új, módosított menetrendet és vonalvezetést, amely július 1-jétől lépett életbe.
A város fejlődése, a gépjárműforgalom jelentős növekedése miatt a jelenlegi menetidők a fő útvonalakon tarthatatlanná váltak. Igény még a MÁV – helyi járati csatlakozások összehangolása is. Mivel több eszköz nem áll rendelkezésre a feladat elvégzéséhez, ezért szükséges a menetidőknek és a menetrendeknek a megváltozott körülményekhez való igazítása. Ezzel elérhető az is, hogy az Ipari Parkban jelentkező jelentős utazási igények (munkásszállítás) kiszolgálhatóvá válik, illetve a Mocsai út, Veres Péter u., Dózsa Gy. út által érintet lakóterület jobb elérhetősége is biztosítható. A menetrend és vonalvezetés változás lényeges elemei a következők:
- Az 1 jelű járat 20 percenként közlekedik – ez a menetidő tartható, valamint a MÁV ütemes menetrendjéhez jobban illeszkedik.
- A menetrend új eleme az 1P járat, mely az Ipari Parkban a Gedia Kft-ig közlekedik műszakváltásokkor.
- A járat bevezetése – Az új menetrend bevezetésével nem tarthatók a Mocsai utcai lakóterület kiszolgálását biztosító járatok (fordába nem illeszthetőek),
valamint az 1 járat meghosszabbításával szabad és munkaszüneti napokon a jobb elérhetőséget biztosít a területen lakóknak (Fellner J. úti forduló, Almási úti temető, vasútállomás óránkénti elérése). A buszon vásárolható menetjegyek ára kevésbé emelkedik, mint az elővételben vásárolhatóak ára. Az utasok Tatán jellemzően a buszon vásárolják meg a menetjegyüket, ezért ebben az esetben az utazók nagyobb része érzékel kisebb áremelkedést. A bérletek árváltozása tekintetében az egyvonalas bérletek ára emelkedik a legjobban és az összvonalas illetve a kombinált bérletek ára emelkedik a legkevésbé. Ebben a variációban a díjemelés – súlyozva a tarifaelemek bevételen belüli arányával – átlagosan 10 %-t tesz ki. Figyelembe véve azonban, hogy a kedvezményes tanulóbérletek ára, az ezekre és a nyugdíjas bérletek után járó árkiegészítés, valamint az ingyenes utazások árkiegészítése nem emelkedik a tarifaemelkedés átlagosan 3,9%.
Megnevezés | 2007. | 2008.07.01 |
Egységár | Egységár | |
(Ft/db) | (Ft/db) | |
Menetjegy elővételben | 130 | 160 |
Menetjegy autóbuszon | 160 | 180 |
Egyvonalas bérlet | 2120 | 2530 |
Egyvonalas bérlet félhavi | 1210 | 1390 |
Összvonalas bérlet | 3100 | 3590 |
Összvonalas bérlet félhavi | 1770 | 1980 |
Kombinált összvonalas bérlet | 3600 | 3990 |
Kombinált összvonalas bérlet félhavi | 2060 | 2270 |
Tanuló bérlet | 405 | 405 |
Nyugdíjas bérlet | 1180 | 1350 |
Csatolmány | Méret |
---|---|
![]() | 331.79 KB |