A református iskolákba Tatán csengettek be elsőként

A Kárpát-medencei közös tanévnyitón bizakodó hangulat uralkodott

Az alig néhány esztendős Pápai Református Kollégium Tatai Gimnáziuma szervezte meg idén a Kárpát-medencei református oktatási-nevelési intézmények tradicionális közös tanévnyitóját a református templomban. A bensőséges, bizakodó hangulatú esemény alkalmával sokan érkeztek messziről, többen a határon túlról: püspökök, lelkészek, gondnokok és a protestáns szellemiséget, valamint a nemzeti öntudatot ápoló, megtartó és elkötelezett hívek, tanárok, önkéntesek. Az ünnepi istentiszteleten igét hirdetett dr. Bölcskei Gusztáv püspök, a Zsinat lelkészi elnöke, a házigazdák nevében köszöntötte a vendégeket Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke, s Michl József, Tata polgármestere. Dr. Márkus Mihály tiszteletbeli püspök és dr. Kálmán Attila igazgató az emelkedett hangulatban oldott, humoros tartalmú szavaikkal bizonyították a legifjabbak előtt meggyőzőn, hogy az erő és a bizakodás, a felszabadult lélek és az elkötelezettség valóban képes leküzdeni a nehézségeket.

(A mellékletban Fazekas László felvidéki püspökkel készült interjúnkat olvashatják. A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház vezető képviselője szól az aktuális gondokról, s elkötelezettségéről is.)

A Pápai Református Kollégium Tatai Gimnáziuma alig néhány éve született meg sokak áldozatos munkája által, s leginkább Kálmán Attila és Márkus Mihály hathatós közreműködésével, s az idén nyáron már érettségit is tett az első végzős osztály. Michl József polgármester elmondta köszöntőjében, hogy iskolát teremteni, főleg felekezeti iskolát, ma sem kisebb feladat, mint bármikor a történelemben. Ezért a város büszkesége az anyagi  és egyéb nehézségekkel is dacoló intézmény, amely öregbíti Tata hírét-nevét, fiatalságot hív ide és értékközvetítést végez, mintegy küldetésként, folytatásaként Tata hagyományainak. Bölcskei Gusztáv püspök Jákobról szóló példabeszédében azt idézte, hogy a kacskaringós úton elindulván nem láthatjuk az út végét, de a bizakodás és a hit segítségével leszünk erősebbek lépésről lépésre. Vannak erkölcsi alaptörvények, amelyeket nem lehet felrúgni, ezért fontos a hagyományos értékrend, az emberi tartás, eleink megérlelt tanácsai, amelyek változó világunk bizonytalanságában is iránytűként szolgálnak. Márkus Mihály tatai lelkész és örökös tiszteletbeli püspök a tőle megszokott humoros fesztelenséggel jelentette ki, hogy Tata Magyarország egyik legszebb kisvárosa, ám szerencsére ezt nem mindenki tudja, mert akkor mindenki idejönne! Tréfán kívül a napi reggeli áhítat feszültségoldó hatásáról szólt, amelyen a gimnazisták kényszer nélkül kezdik napjukat a templomban, még az iskola előtt. Dr. Huszár Pál, a Zsinat világi elnöke nem kerülte meg a kényes kérdést, mely szerint miért kapnak állami támogatást az egyházi iskolák. Ezen intézményekben is a magyar adófizető polgárok gyermekei tanulnak, s valamennyi református oktatási-nevelési intézmény fontos küldetést teljesít az óvodától az egyetemig, hangsúlyozta. A perselypénzt a felvidéki református oktatásra gyűjtötték ez alkalommal, amit Fazekas László, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke vitt el híveinek. A Makkai Sándor-kitüntetést hárman vették át pedagógiai tevékenységükért: Barthos Zoltánné (Gödöllő), Bohák Valéria (Érsekkéty, Felvidék) és dr. Horváth Alajosné (Kecskemét). A gimnáziumban kiállítások és szeretetvendégség fogadta a látogatókat, s közös tanévnyitó értekezletet tartottak.

CsatolmányMéret
Microsoft Office dokumentum ikonja Fazekas László püspök.doc30.5 KB