Beküldte Laky Dóra -
A tataiak és a környező településeken élők évek óta várják, hogy megépüljön végre a várost elkerülő út, ami megoldaná, hogy az 1-es főút hatalmas forgalma ne Tata legsűrűbben lakott városrészén menjen keresztül nap, mint nap. Az ügy több éve húzódik.
2002-ben a Nemzeti Fejlesztési terv tartalmazta az út megépítését, akkor az Állami Közútkezelő Kht. megkezdte az engedélyezési tervek előkészítését, elindultak az egyeztetések, elkészültek a tanulmánytervek. A tervezés folytatódott, és a megépítendő elkerülő utat a kormányzat betette a 2006-os választásokat megelőző Új Magyarország programba. Az érintett települések azonban meglepődve tapasztalták, hogy a választásokat követő néhány hónap után ebből a fejlesztési programból is kikerült a tervezett projekt, így a tervezés teljesen leállt.
Jelenleg az 1. sz. útról és a 10. sz. útról kizárólag Tatán áthaladva lehet eljutni az autópályáig, ezért az autópálya Tata, Tatabánya közötti szakasza Tata város számára semmiképpen nem nevezhető „elkerülő útnak”. A 2006-ra beígért út megépítése – még ki tudja meddig - várat magára.
Tatai-Tóth András a térség országgyűlési képviselőjének legutóbbi felszólalása és a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium államtitkárának válasza kapcsán Michl József Tata város polgármestere levélben hívta fel a figyelmet a kormányzati felelősségre és kérte, hogy mielőbb szülessen pozitív kormánydöntés az elkerülő úttal kapcsolatban.
Tatai – Tóth András országgyűlési képviselő felszólalását és Puch László államtitkár válaszát valamint Michl József polgármester levelét az érintettekhez, a csatolmányban olvashatják.