November 26-án reggel az Öreg-tó partján az Építők- parki madármegfigyelő toronynál nyitották meg a 22. Tatai Vadlúd Sokadalmat. Idén a sokadalom megnyitójának helyszínén adták át az Által-ér Szövetség 2002-ben alapított, „Által-ér Völgy Természeti és Kulturális Örökségéért” díját, melyet minden évben olyan személynek vagy szervezetnek ítélnek oda aki, vagy amely kiemelkedően sokat tett az Által-ér vízgyűjtő és a tágabb térség természeti és kulturális értékeinek megőrzéséért, a környezetkultúra ápolásáért.

 

Felajánlotta segítségét Tata Város Önkormányzata a Magyar Postának azért, hogy ne kelljen zárva tartani városunk két kisebb forgalmú postáját a téli időszak végéig. A témában Rigó Balázs alpolgármester és Horváthy Lóránt önkormányzati képviselő tartott sajtótájékoztatót november 22-én.

 

A Vaszary János Általános Iskola 2 milliárd forintból megvalósuló fejlesztése keretében sor került az önkormányzat kezelésében lévő étkező és konyha felújítására és eszközcseréje is. Ennek kapcsán tett látogatást az intézményben Rigó Balázs alpolgármester, dr. Horváth József jegyző és Somogyi László városi főmérnök, ahol egyeztetéseket folytattak a Tatabányai Tankerület, a Vaszary János Általános Iskola, a kivitelező cég, valamint az iskolai étkeztetési feladatokat ellátó Kölyök Kft. képviselőivel.

 

Kikapcsolódás

Ábrahám Ágnes
2022-11-15 16:05
A Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kara 2022-ben is Nyílt Napot tart a Tatai Közösségi Felsőoktatási Képzési Központban, a volt Piarista Rendházban, december 13-án 15:00 órától. A szervezők minden érdeklődőt várnak, aki szeretne megismerkedni intézményükkel, képzéseikkel. 
Ábrahám Ágnes
2022-11-16 13:57
Tata Város Önkormányzata és a Footour S.E. Atlétikai Szakosztálya szervezésében december 3-án, szombaton rendezik az idei Mikulásfutást a Cseke-tó körül. 
Ábrahám Ágnes
2022-01-12 18:09
Tata Város Önkormányzata szervezésében találkoztak a Városházán a legnagyobb tatai rendezvények szervezői, intézményvezetők, a helyi kulturális és sport élet szereplői január 12-én. A helyszínen a 2022-es esztendő nagyrendezvényeiről, programjairól egyeztettek a résztvevők. 
Ábrahám Ágnes
2022-11-22 14:31
Advent az Öreg-tó partján elnevezéssel a Szörf Bisztró, a Fapuma Büfé, a Neszmélyi Borút Egyesület és a Pikant Étterem szervezésében hangulatos adventi vásár nyílik november 27-én vasárnap 14:00 órakor az Építők parkjában.A helyszínen az adventi hétvégéken kézműves termékekkel, finom ételekkel, és forró italokkal készülnek az árusok, december 4-én 15:00 és 17:00 óra között pedig a Mikulás várja a gyerekeket. 
Ábrahám Ágnes
2022-11-09 10:44
A Tatai Művészeti Szalon következő, november 26-i koncertjének vendége Szecsődi Ferenc hegedűművész lesz, aki az "Egy szerelem története" c. műsorában egy örökifjú hegedűs szerelmi csetléseit, botlásait mutatja be Benedekfi István zongoraművész és Benedekfi Zoltán hegedűművész társaságában 18 órától.A koncert helyszíne az Angyalok és Tündérek Galériája, az eseményre regisztrálniuk kell az érdeklődőknek a plakáton található e-mail címen keresztül. 
Ábrahám Ágnes
2022-11-11 14:01
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Komárom-Esztergom Megyei Csoportja, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság és a Száz Völgy Természetvédelmi Egyesület idén is megrendezi a Tatai Vadlúd Sokadalmat, november utolsó szombatján az Öreg-tó partján. 
Ábrahám Ágnes
2022-11-08 14:30
A Fellner Jakab Kulturális Egyesület szervezésében november 24-én 17:00 órától Stegmayer Máté történész tart előadást „Egyszer volt Tatán… IV. Károly az Esterházyak oltalmában” címmel.Az előadás helyszíne a Tata Vár lovagterme. 
Ábrahám Ágnes
2022-11-21 13:29
A Tatai Kenderke Alapítvány szervezésében november 19-én újabb koncertet hallgathattak meg az érdeklődők az Angyalok & Tündérek Galériában. Most három furulya virtuóz kápráztatta el a közönséget. Az Ensemble Spiritissimo középkori és jelenkori szerzők műveiből összeállított programját madárhangokat idéző művek keretezték. 
Ábrahám Ágnes
2022-11-11 08:31
November 15-én 17:00 órakor a Tatai Református Gimnázium MIND Galériájában nyitják meg PETŐFI 200 címmel a nagyváradi Tibor Ernő Galéria képzőművészeinek munkáit bemutató kiállítást.Az eseményen közreműködik a Tatai Versbarátok Köre. A kiállítás november 21-ig látható. 

Hétköznapjaink

Ábrahám Ágnes
2022-11-28 20:11
November 28-án a Városházán ülésezett Tata Város Diákönkormányzata, melynek tagjai megválasztották Tata új diákpolgármesterét. 
Ábrahám Ágnes
2022-11-18 14:22
November 21-én utolsó szakaszához ér a 2022-es magyarországi népszámlálás.Akik november 20-ig nem vettek részt a népszámlálásban, és sem online, sem pedig a számlálóbiztosok által nem töltötték ki a kérdőívet, november 21. és 28. között jelentkezzenek a Tatai Közös Önkormányzati Hivatalban, ahol még a pótösszeírás során teljesíthetik kötelezettségüket. 
Ábrahám Ágnes
2022-11-26 12:16
November 26-án délelőtt a Malom és Kacsa Rendezvényházban került sor a „BIRDO - Az év madárfotósa 2022” pályázat eredményhirdetésére. 
Ábrahám Ágnes
2022-11-26 11:13
November 26-án reggel az Öreg-tó partján az Építők- parki madármegfigyelő toronynál nyitották meg a 22. Tatai Vadlúd Sokadalmat. Idén a sokadalom megnyitójának helyszínén adták át az Által-ér Szövetség 2002-ben alapított, „Által-ér Völgy Természeti és Kulturális Örökségéért” díját, melyet minden évben olyan személynek vagy szervezetnek ítélnek oda aki, vagy amely kiemelkedően sokat tett az Által-ér vízgyűjtő és a tágabb térség természeti és kulturális értékeinek megőrzéséért, a környezetkultúra ápolásáért. 
Ábrahám Ágnes
2022-11-25 11:30
November 24-én zajlott a Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaság által ötödik alkalommal szervezett IKSZ Börze. Itt találkozhattak az iskolai közösségi szolgálatra jelentkező diákok és az őket szeretettel váró szervezetek. Célunk a rendezvénnyel, hogy tartalmas, élményekkel teli, jó érzéssel eltöltő önkéntes munkát végezzenek a diákjaink középiskolás éveik alatt. 
Ábrahám Ágnes
2022-11-24 17:00
Tata Város Önkormányzata idén is köszöntötte a tatai óvodapedagógusokat, november 21-én, 22-én és 23-án személyes találkozókon, az intézményekben tett látogatások során köszönte meg a városvezetés a tatai kisgyermekekért végzett munkájukat. 
Ábrahám Ágnes
2022-11-23 17:46
Az Edutus Egyetem szervezésében, az Esterházy-kastély közreműködésével rendezik városunkban a HUNCASTLE 2022 - Várak és Kastélyok elnevezésű nemzetközi konferenciát november 23-án és 24-én. 
Ábrahám Ágnes
2022-11-22 16:58
Felajánlotta segítségét Tata Város Önkormányzata a Magyar Postának azért, hogy ne kelljen zárva tartani városunk két kisebb forgalmú postáját a téli időszak végéig. A témában Rigó Balázs alpolgármester és Horváthy Lóránt önkormányzati képviselő tartott sajtótájékoztatót november 22-én. 
Ábrahám Ágnes
2022-11-21 20:28
A Vaszary János Általános Iskola 2 milliárd forintból megvalósuló fejlesztése keretében sor került az önkormányzat kezelésében lévő étkező és konyha felújítására és eszközcseréje is. Ennek kapcsán tett látogatást az intézményben Rigó Balázs alpolgármester, dr. Horváth József jegyző és Somogyi László városi főmérnök, ahol egyeztetéseket folytattak a Tatabányai Tankerület, a Vaszary János Általános Iskola, a kivitelező cég, valamint az iskolai étkeztetési feladatokat ellátó Kölyök Kft. képviselőivel.  

Koronavírussal kapcsolatos tájékoztatás a honlapon

Városi naptár

h k sze cs p szo v
 
 
 
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
31
 
 
 
 
 
 
 

Tatai Televízió élőben

Impresszum

Honlap-adatok

Közélet

Ábrahám Ágnes
2022-11-24 17:28
Meghívó Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2022. november 30-i ülésére. 
Ábrahám Ágnes
2022-11-28 19:58
Meghívó a Humán és Ügyrendi Bizottság november 30-i ülésére.
Ábrahám Ágnes
2022-11-25 11:39
Viczenáné Czégény Ágnes, Tata város 1. számú választókörzetének önkormányzati képviselője értesítem körzetem tisztelt polgárait, hogy 2022. november 29-én (kedden) 15.45 – 16.45 óra között fogadóórát tartok a Városháza Fischer-termében, melyre tisztelettel várom az érdeklődőket.Tata, 2022. november 25.Tisztelettel:Viczenáné Czégény Ágnesönkormányzati képviselő  
Ábrahám Ágnes
2022-11-21 13:12
Boglári Zoltán, Tata város 6. számú önkormányzati választókerületének képviselője értesítem a választókerület tisztelt polgárait, hogy 2022. november 28-án (hétfőn) 16.00 – és 17 óra 20 perc között fogadóórát tartok a Városháza Fischer termében, melyre tisztelettel várom az érdeklődőket. 
Ábrahám Ágnes
2022-11-17 15:34
Meghívó a Tatai Német Nemzetiségi Önkormányzat 2022. november 25-i közmeghallgatására.
Ábrahám Ágnes
2022-11-22 12:06
Tájékoztatjuk Tata Város lakosságát, hogy Purgel Zoltán alpolgármester és a 3. egyéni választókerület képviselője 2022. november 24-én-én (csütörtökön) 14.00 és 16.00 óra között fogadja a hozzá forduló polgárokat a Városházán hivatali helyiségében: Tata, Kossuth tér 1., I. em. 103. szoba.
Ábrahám Ágnes
2022-11-17 16:27
Meghívó Tata Város Önkormányzat Humán és Ügyrendi, valamint a Pénzügyi, Környezetvédelmi és Városfejlesztési Bizottságainak 2022. november 23-i üléseire.
Ábrahám Ágnes
2022-11-18 15:03
November 18-án ülésezett a Tatai Kistérségi Többcélú Társulási Tanács. Az ülésen, a Városháza dísztermében öt napirendi pontban tárgyaltak a kistérségi polgármesterek.